Regisztáció

A LEGO-Shell-Greenpeace-ügy margójára

twentydigitcombination |

Az elmúlt héten bejárta a hír a sajtót: a LEGO a Greenpeace nyomására felmondta az együttműködést a Shell-el az olajcég sarkvidéki fúrásai miatt, így ha a jövőben tartálykocsit vagy benzinkutat építenénk a generációkon átívelő, méltán népszerű dán építőkockákból, azon nem a kagylós logó fog díszelegni. A gyerekeink kedvenc játéka végre nem egy gonosz, természetet kizsákmányoló multit népszerűsít majd, hurrá-hurrá, mindenki boldog, különösen a jegesmedvék. Ilyen egyszerű és fekete-fehér ez a történet? Everything is awesome? Naná, hogy nem!

Lessünk csak bele az együttműködés felmondásáért kiírt petíciót népszerűsítő – egyébként technikailag nagyon ötletes – rövid videóba? Ugye ott a szép sarkvidék, eszkimók, jég, farkasok, jegesmedvék, vidám emberek és teljes idill. Ám megjelenik a nagyon gonosz kapitalista főnök a fúrótorony tetején – természetesen szivarral a szájában – elkezd szivárogni az olaj, végül pedig mindent ellep a fekete trutymó.

A szivarozó, markát dörzsölgető kapitalista közhelyszerű kliséje azonban azt a hamis képet sugallja, hogy mindenki éldegélne boldogan, mint a törpök aprajafalván, hacsak ezek a velejéig romlott, markukat dörzsölő haszonlesők bele nem köpnének a levesünkbe. Természetesen a sarkvidék sorsa és egy ottani esetleges, a mexikói-öbölbelihez hasonló katasztrófa teljesen valós aggodalmak forrása, amiről viszont a Greenpeace videója szemérmesen hallgat, az az, hogy a fúrások és a majdani kitermelés eredményeiből mi vagyunk azok, akik részesülünk. Igen, mi mindannyian, Te is, aki épp a Viridist olvasod, ahogy a kenyeret a boltba szállító fuvaros, az egzotikus szigetre repülő öko-szépségkirálynő, a mentős és a tűzoltó, a „jó levegő” kedvéért napi 2x2 órát a dugóban álló, oviba-suliba-munkába igyekvő kertvárosi anyuka, a boy racer, a fapados járattal Angliába ingázó munkavállaló és mindenki, aki naponta műanyag poharakat és villákat, palackokat és csomagolásthasznál, majd eldob, az életminőséget javító vagy akár életet mentő gyógyszereket szed és így tovább… Ja, és például, aki műanyag kockákból álló építőjátékokat gyárt, azokat a nagykerbe, majd az áruházakba szállítja mint a… mi is? Hát a LEGO! Az Ecolounge cikke szerint nem kevesebbet, mint évente 60 000 tonna kőolajat használ fel a cég játékainak elkészítéséhez.

Miért mennek a nagy olajvállalatok ma már szó szerint a világ végére ezért a mágikus löttyért? Ugyebár a könnyen és olcsón hozzáférhető készletek kimerülőben vannak, ahogy erről már többször írtam, így most nem is ragoznám tovább, már csak azért sem, mert a kimerülés szerintem nem a probléma maga, hanem csak egy tünet, nevezetesen az állandó növekedési kényszer tünete. Képzeljünk el egy olyan világot, ahol a csapból is olaj folyik és ahol minderre a klíma sem túlzottan érzékeny, így nem kell aggódni ezek miatt. Lehetne ott korlátlanul növekedni? Maximum addig, amíg beleütközünk valamilyen másik, kritikussá váló nyersanyag jelentette korlátba. Mondjuk nem lenne elég kavics. Vagy vas. Vagy bármi más. A „mindencsúcs” a növekedési kényszer eredménye. Ha valamiből mindig többet és többet akarunk, a végén óhatatlanul - mesterséges - hiány keletkezik.

Szóval, mi következik mindebből? A mohó szivaros alak bennünk van, nekünk kell önmérsékletet tanúsítanunk fogyasztásunk szintje és iránya tekintetében. Igen, mindenki szeretne jobban élni, mint ahogyan épp most. Aztán meg majd annál is jobban. Igen, a fosszilis tüzelőanyagok használata révén történelmi léptékben mérve hatalmas ugrás következett be az életszínvonalunkban, kényelmünkben, lehetőségeinkben. Rajtunk, egyéneken múlik, miképpen használjuk a természetnek ezt az egyszeri ajándékát, amely soha nem jár kellemetlen mellékhatások nélkül.

Hozzászólások

felician |

Hja, kényesen kerüljük a lényeget.

The Jolly Roger |

Olyan társadalom fog a fenntarthatóság irányába mozdulni, ahol az egyének lelki alkata lehetővé teszi az önkritika gyakorlását. A fogyasztási kényszer maga, illetve a bizonyos lényeges információkra tudatba jutását akadályozó (egót védő) mechanizmusok mind lelki eredetűek és ott is kezelendőek. A kiegyensúlyozatlan, lelki, szellemi, egyéb kulturális értékekkel nem rendelkező személy számára egyetlen út vezet a stabilitáshoz, mégpedig növekvő mennyiségű anyagi javak birtoklása, illetve a társadalomban elfoglalt magas pozíció betöltése. Tépheti a száját bármilyen tudós, vagy megjelenhet akármilyen cikk, ha a társadalom többsége számára ezek a szavak semmit nem jelentenek, a tudat többnyire be sem engedi mélyebb rétegekbe, nemhogy viselkedésbeni változást generáljon. Egyáltalán nem nagy túlzással kijelenthetjük, hogy kicsit olyan, mintha egy heroinistának magyaráznánk, hogy tegye le a tűt. "Aha igazad van"-mondaná, majd másnap fellő magának még egy adagot. Mert nem tud másképp létezni.

Az a szociokulturális környezet amely minket körbevesz többnyire olyan embereket termel ki magából, akik számára a fogyasztás természetes, mi több, társadalmi rangot ad. Mivel a társadalmi elfogadottság például a szaporodási lehetőségeket is szabályozza, ezért meglehetősen nehéz ez ellen küzdeni. (Mezei fogyasztónk ugyanis nem fog erről lemondani a "zöldek hülyesége" kedvéért.) Az, hogy természetes, az azt jelenti hogy a psziché úgy épül ki, abba a világba ereszt gyökeret, abból meríti stabilitását. Amint megvonják tőle a jól ismert dolgokat és védekezési mechanizmusok kifejtésének lehetőségét pánikszerűen próbál majd visszatérni a "gyökerekhez". Kemény dió, az emberi tudat a legkeményebb dió.

Főleg itthon nem lesz ez egyszerű, a világháború tragikus veszteségeiből, az azt követő rémuralmak illetve az 1989-ben bekövetkezett csökkentett habzású katarzis és az azóta tomboló fogyasztói létmód által a jól szájbavert magyar társadalom egyelőre a kompenzációs lehetőségeket keresi, és természetesen ilyenkor meg-meg csúszik a nagy igyekezetben. Sok sikert magunknak.

twentydigitcombination |

Szia Jolly Roger, nagyon egyetértek azzal, hogy a dolgok oroszlánrésze fejben dől el, és jó, hogy a szaporodási lehetőségek kérdését is behoztad ide, mert tabuként kezelt, vagy a közbeszédben szerintem rossz irányból megközelített téma. Komoly emberek közelítik meg a kérdést egy-egy szakterület szempontjai felől (pl. egészségügy, nyugdíjrendszer), de nem látják a fától az erdőt, és hogy a népesség spontán csökkenése tulajdonképpen kedvező dolog hosszú távon. Arra az összefüggésre, amit írtál, nem gondoltam, de logikus: magasabb fogyasztás -> magasabb státusz -> jobb pártalálási, ebből adódóan szaporodási lehetőségek -> ezt a mintát örökítik tovább aztán. (jól értem, erre gondoltál?) Kérdés, mennyire tud egy alternatív értékrend megjelenni, és mennyire lehet már a gyerekeket "beoltani" vele....
Ami az itthoni társadalmi viszonyokat és a fenntarthatóságot illeti, hajlamos vagyok azért, mindazok mellett, amit írtál, és amivel egyetértek, azt is gondolni, hogy azért nálunk a népesség egy része tudja, mert megtapasztalta a '90-es évek előtt, hogy van élet a fogyasztói társadalmon kívül is. Félreértés ne essék, semmi helye a hamis nosztalgiának egy diktatúra iránt, és távolról sem lehet állítani, hogy a múlt rendszer ökologikusan fenntartható volt (nem is lett az, sok okból), de mégis, az emberek úgy-ahogy elboldogultak úgy is, hogy sorba kellett állni a banánért, ha volt és hogy sokaknak nem volt saját autója, vagy ha akart egyet arra éveket kellett várni, stb. Szemben mondjuk az USA-val, vagy más nyugati országgal, ahol több generáció magától értetődőnek vett árubőségben és mobilitási, fogyasztási szint mellett nőtt fel. És akkor HU és K-Európa esetében még nem beszéltünk arról a generációról, akik közül sajnos egyre kevesebben vannak köztünk, és akik tényleg a jég hátán is meg kellett tudni, hogy éljenek.

felician |

Ööö... furcsállom, amit a szaporodási sikerről mondtok. Már-már közhelyszerűnek ismerem annak a demográfia felismerésnek az emlegetését, hogy Magyarország népessége azért nem fogy statisztikailag sokkal riasztóbb mértékben, mert a hazai cigányság "szaporasága" kompenzálja a nemcigány magyarság fogyását. Márpedig a hazai cigányság számottevő részének szaporodási sikerét (merthogy ez az) aligha lehet a nagyfogyasztási életstílusból és társadalmi státuszhalmozásból magyarázni. Másik oldalról legalább annyira emlegetett tény, hogy a társadalmi státusz, jólét inkább ellene hat a gyermekvállalásnak, ahogyan ez ma is látszik épp a magasabb státuszú társadalmi rétegek gyerekszám-hanyatlásában, vagy látható volt pl. Erdély történelmi demográfiájában, ahol a jobb státuszú magyarság egykézési szokása mellett (hogy ne darabolódjék a birtok) a közel nincstelen román pásztortársadalom korlátlan gyerekvállalási kedve volt tapasztalható az ismert történelmi következményekkel. Ebből én azt látom, de egyébként a biológiai tanulmányaim mellékmegjegyzéseiből is úgy rémlik, hogy a szaporodási siker mint szempont teljesen levált a más jellegű sikerek (pl. társadalmi státusz) kereséséről embernél. Nincs tehát az általatok felvetett értelemben szaporodási sikerrel korreláló hatása a fogyasztói dimenziónak vagy ha mégis, akkor épp ellenkező előjelű, mint feltételezitek.

Második: Sajnos nagyon igaznak tűnik, ahogyan Jolly Roger vázolja a helyzetet, másrészt ennyire nem volnék pesszimista mégsem. Legyen akármilyen kompenzáló és függő a társadalom a fogyasztási szokásokra nézve, nem lehetetlen, hogy ugyanezek a pszichés mechanizmusok (ha már együtt kell élnünk a társadalmi elterjedtségükkel) átállíthatók másféle modellek követésére is. Lehetne menőzni például thoreau-i értelemben is, azzal a gazdagsággal büszkélkedve, hogy mennyi mindent tudsz nélkülözni, illetve mennyire vagy független a rendszertől anyagi körülményeidet tekintve. Épp a biztonságkeresés viszketeg akaromsága ebbe az irányba is állhatna például. Nem? Ehhez az kell, hogy ne azt hallja csak "tőlünk zöldektől" a társadalom, hogy mit NEM kellene csinálni, hanem éppen azokat a pozitív modelleket kellene elültetni a fejekben, amelyek a fenntarthatóság irányába hatnak, és akár még a rossz beidegződések is előmozdíthatnák ezekben az alternatívákban a társadalmat. Ehhez már pozitívabban kívánhatnánk sok sikert magunknak. ;)

The Jolly Roger |

Azt hiszem a vonatkozó mondatom félreérthető volt, félre is értettétek, ezért elnézéseteket kérem. A szaporodás szabályozása kifejezést használtam, és ez túl tág fogalom ahhoz, hogy specifikálja a mondanivalómat.

Nem arról van szó, hogy olyan társadalmi kérdést érintenék közvetelnül, mint az egészségügy vagy a nyugdíjrendszer. Sem arról, hogy valamiféle biológiai szemléletű szaporodási sikert, tehát , hogy pld a nagyfogyasztó több utódot nemzene, egyébként is a statisztikák szerint az érvényesül amit Felícián említ, tehát hogy a jólét gyerekszámcsökkenést okoz. Főleg azért sem erről van szó, mert feltehetően a csökkent gyermekszám mellett is sokkal nagyobb ökolábnyomemelkedést okoz a fogyasztói életvitel, mint mondjuk egy 10 fős borsodi cigány család egész élete alatt.

Itt talán érdemes megjegyezni, hogy az ember utódvállalási kedve két véglet között vázolható nagyvonalakban, mégpedig jellemzően nehéz körülmények között a sok utód létrehozása segíti inkább a gének túlélését, míg ideális környezetben a kevés utód számára több erőforrás biztosítása. Ez tapasztalható a nyugati társadalmak csökkent gyermekvállalási kedvében is. Ez utóbbi fogyasztásra gyakorolt hatása éppenhogy károsabb mint az előbbié.

Az a jelenség amire én itt utaltam a személyes pszichés működés szintjére bontja le a társadalmi problémát. A személy (pszichés ) sikere nem abban áll, hogy a fogyasztói létmódból következően sok gyermeke származna. Mindennapi cselekvéseinek motivációja viszont az, hogy a társadalom szemében úgy tűnjön, hogy ő értékes partner lenne ha szaporodásra kerül a sor. Hogy ezt elérje, fel kell vérteznie magát az adott kultúrának megfelelő szaporodási potenciálok jelzésére szolgáló javakkal és képességekkel. Ezen törekvések - többek között - arra vonatkoznak, hogy pld férfiként jelezze azt, hogy jó anyagi háttere és magas társadalmi státusza következtében különösen ideális feltételeket tud biztosítani a születendő gyermek(ek)nek. És mivel ez az idealitás mindig az adott kultúrára jellemzően változik, ott helyben kell kiugró teljesítménnyel megjelenni ahhoz, hogy ebben a sajátos versenyben előnyös pozícióhoz juttassa az illetőt.

Magyarul ha körülöttem mindenki jólétben él, akkor muszáj mégnagyobb jólétről bizonyságot tennem, tehát jelezni, hogy én jobb vagyok mint a többiek. Ezek a motivációk tudatalattiak és számos módon képesek a tudatban manifesztálódni. Az illető tehát tudatának felszínén a drága és nagy fogyasztású autót szereti, lényegében pedig azt, hogy ezzel férfitársai között elismerést vált ki, magabiztosan léphet fel udvarlásában, ezzel olyan lelki stabilitást él meg, ami komoly mennyiségű boldogsághormon felszabadulásával és szinten tartásával jutalmazza. Ez természetesen vonatkozik az összes többi fogyasztási cikkre is. (Mivel a pszichében az aktuális szaporodási potenciál maximalizálása elsődleges prioritásként működik, ezért a reflektálatlan tudat számára az ezzel járó externáliák lényegtelenek.)

Mindehhez a hormonális környezethez az idegrendszer hozzászokik, a tudat, a kognitív és prekognitív struktúrák alkalmazkodnak és ennek megfelelően épülnek ki, egyre nagyobb adagokra sóvárog az illető, illetve amint a szomszédnak is ilyen autója lesz ez a pozíció veszélybe kerül, ezért újabb, nagyobb autóra vagy egyéb jelzésre lesz szükség. (Esetleg a szomszéd likvidálására de ez ma már nem divat.) Ehhez teszem hozzá, hogy e környezet "megvonása" kognitív disszonanciát és egyéb pszichés zavarokat okoz, melytől ugye erőnek erejével - tudat alatt is - távolodni akar az illető. (Például a fogyasztásból származó pszichés előnyök megszüntetésével fenyegető fenntarthatósági kérdések tudatba jutásának lehetőségét megakadályozó prekognitív szűrőrendszerek kiépülésével.)

Természetesen a helyzetet sokkal bonyolultabban és pontosabban le lehetne írni, a lényeget igyekszem megragadni.

A kultúra átalakítása tehát ott kell elkezdődjön, hogy megfigyeljünk melyek azok a legbelsőbb motivációk melyek az emberek cselekvéseit a mindennapokban befolyásolják. Majd valamiféle "kulturális-mérnöki" tevékenység során lehetne a berögzült struktúrákat megváltoztatni. Tulajdonképpen - habár ez most már csak brainstorming - elég lenne a női párválasztási preferenciát abba az irányba módosítani, hogy valami módon vonzóbb legyen a fenntartható életvitel mint a fenntarthatatlan. Ha ez sikerül, a fogyasztási és üzekedési lázban tobzódó férficsordák egyként fordulnának a fenntarthatóság irányába, ezzel jelentősen csökkenne a környezetterhelés. Ehhez felteszem a témában jártas pszichológusok, humánetológusok, esetleg filozófusok megnyerésére lenne szükség. De akár az is elképzelhető, hogy ezek a preferenciák csak a tudat felszínét érintő erkölcsi törvényekkel terelgethetőek, mert túl mélyen, akár a génjeinkben gyökereznek.

A "thureau-i menőzés" habár nagyon jól hangzik, a gyakorlatbani működése kétséges, legalábbis tiszta formájában. Egy igazán apokaliptikus környezetben talán az érvényesül, aki ultrahatékonyan képes kevés erőforrást is kihasználni. Amint viszont az erőforrások bármiféle abundancia felé tolódnak el, úgy megint a harácsoló jut előnyhöz, mert a hatékonysághoz szükséges energiabefektetés nem térül meg. (Harácsolni egyszerűbb, könnyebb, gyorsabb.)

Optimizmusra ebben az esetben (számomra) az adna okot, ha a korábban említett tudományok művelői erre vonatkozó kutatásokkal megalapozott javaslatokat tennének a probléma megoldására.

felician |

Így érthető, és közel vitathatatlan, köszi. :)

Egy dolgon viszont mégis érdemes volna eltűnődni. Nem szeretjük-e az (egyébként tényleg briliánsan frappáns és kérlelhetetlenül logikus) evolúcióspszichológiai felismerések fényében kicsit túldimenzionálni a bennünk lakó állatot? Bár az evolúciós beidegződések nagyon erősek, éppen te veted fel, hogy a női jutalmazó viselkedés más irányokba volna terelhető, és ezzel elkezdhetnénk "összekötözött lábakkal táncolni". Ez pedig a tudatosság kérdését veti fel számomra erősen. Mert a kulturális üzenetek ereje sem elhanyagolható. A primér pasizás-csajozás szintjén persze, hogy működnek az evolúciós rugók, de a tényleges párválasztáskor ez a dolog ezer oldalról árnyalódik. Ha egy nő meg van győződve arról, hogy egy "thoreau-i menő" a gyermekeit jobb feltételekkel fogja apaként útnak indítani az életbe, mint egy fuxosjani, akkor bár nyilván nem kerülheti el, hogy lepengjenek benne az állati dallamok, azért végül mégiscsak egy áthangoltabb preferenciapalettát fog mutatni a világ felé, és kritikusan sok ilyen nő kritikus hatást tudhat gyakorolni. Úgyhogy - nem kétségbe vonva az általad ajánlott szakemberek potenciálját (szűkített értelemben:) - mégiscsak tovább hangsúlyoznám a társadalmi tudat mindennapi apróbombázásának fontosságát. Még ami a thoreaui menőzést illeti: azért itt nem a szemüvegességgel vagy horgolni tudással akarjuk helyettesíteni a jelenlegi státuszüzenetek készletét, hanem nagyon is releváns elemmekkel: önállósággal, ügyességgel, kitartással stb. Ha ez válik státuszalappá és státuszmérővé, márpedig nyugodtan válhat, sőt, megalapozottabban válhat, mint a BMV, ami a személyes kvalitásokról az égvilágon semmit nem árul el valójában, nos akkor vitorlába fogtuk az evolúció szelét. Nem? Lehet, hogy nem, de ezen érdemes vitatkozni.

Hozzászólok

A szöveg formázásához markdownt használhatsz.
  • {{kw}}