Regisztáció

Fecseg a felszín, hallgat a mély

twentydigitcombination |

“My only weakness is a listed crime
But last night the plans of a future war
Was all I saw on Channel Four”

The Smiths – Shoplifters of the World Unite

Az elmúlt hónapokban egyre több szó esett a médiában a Földközi-tengernek nekivágó menekültek tragédiájáról, és sokszor elhangzik a jól ismert (de sajnos annál igazabb) közhely, hogy tömegkatasztrófa kell ahhoz, hogy a szélesebb közvélemény és a döntéshozók figyelme ráirányuljon egy nagyon is nyilvánvaló problémára. Így történt ez az elmúlt években a lampedusai tragédia kapcsán, most pedig csak április harmadik hetében több mint ezren fulladtak vízbe különböző balesetekben.

Ennek nyomán rendkívüli ülést tartott az Európai Tanács (aka „EU csúcs”), amelynek eredményeként növelnék a kutatási és mentési műveletekre szánt (és korábban megkurtított) forrásokat. Ez üdvözlendő, ám van itt más is, ami kissé hátborzongatóan hangzik: megkezdik az előkészületeket egy lehetséges, úgymond „biztonsági és védelmi műveletre”, a nemzetközi joggal összhangban, a hajók azonosítására, elfogására és elpusztítására, még mielőtt azokat az embercsempészek használhatnák. Mint arra a Guardian is rámutatott, a terv megvalósíthatósága erősen kérdéses. Pillanatig sem védve a reménytelenség vámszedőit, ennek egyértelmű az üzenete: ne legyen mivel átkelni, és onnantól a probléma meg van oldva.

Hogy milyen élethelyzet az, amelyből ezrek-tízezrek tömegesen csak ezt az életveszélyes és kétesélyes kiutat látják, mi vezetett annak kialakulásához és rosszabbodásához,arról kevesebbet beszélünk. Ahogy arról is, miként járultunk mi, európaiak hozzá mindehhez.

Ahogy senki más, én sem tudom, hogy lehetne megoldani ezt a humanitárius krízist, viszont nem mindegy az sem, miként gondolkodunk és beszélünk egy szisztematikus válság tüneteiről: a miérteket keressük, vagy megelégedünk a nap mint nap hallott, felszínes, redukcionista magyarázatokkal. Terrorizmus, etnikai, törzsi, vallási ellentétek? Ezek mind-mind fontos problémák, de valójában csak a globális civilizációs, ökológiai válságot elfedő tünetegyüttes részei. Öröm az ürömben ugyanakkor, hogy végre a főáramú médiában is megjelennek olykor a mögöttes okokkal, néhány hete például a Reuters készített összefoglalót a klímaváltozás, a vízhiány és az elsivatagosodáskézzelfogható szerepéről a mediterrán menekültáradat kialakulásában. Ahhoz pedig, hogy az úgynevezett „Arab tavasz” további okait megértsük, még csak klimatológusnak lennünk, elég volna a józan paraszti ész és a középiskolás szintű matek: 2011 volt az az év, amikor például Egyiptom nettó olajexportőrből importőrré vált, és amikor az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO élelmiszerár-indexe 2008 után ismét meredek emelkedést mutatott. Valahogy így (az ábrán a világban kitört nagyobb felkelések, erőszakos cselekmények időpontjai láthatóak):

Jól hangzik, hogy Facebookon szerveződő lánglelkű arab fiatalok kart karba öltve kiállnak a demokráciáért és a szólásszabadságért, szembeszállva a rettentő gonosz diktátorral (hogy néhány éve még nem is ő volt a rosszfiú, vagy kifejezetten jófiú volt? Ezt most hagyjuk, különben is, Óceánia mindig is Keletázsia ellen viselt háborút…) de a történet fő mozgatórugói sokkal inkább a nélkülözés és a kétségbeesés voltak.

Reductio ad Hitlerum, mint szellemi szegénységi bizonyítvány

És itteljutunk egy másik, a közgondolkodásban uralkodó káros (és manipulatívan használt) redukcionizmushoz, miszerint minden bajnak az adott ország elnökének/vezetőjének/diktátorának személye az oka, a rendszertől különálló entitásként, ergo, ha ő nem lenne, minden egyből sokkal, de sokkal jobb lenne.
Innen már csak egy lépés, hogy bevetésre kerüljön a végső érveléstechnikai furkósbot: a Reductio ad Hitlerum, onnantól pedig minden eszköz belefér. Emlékeztetnék itt „brit tudósok” egy friss kísérletére, amely azt volt hivatott megállapítani, a férfiak vagy a nők mennének inkább vissza az időben, hogy megöljék Hitlert és ez által megakadályozzák a háborút?(A férfiak egyébként, bár ez irreleváns). Eltekintve az időutazás lehetetlenségétől, így a kérdés értelmetlenségétől, nagyobb probléma, hogy már az alapfeltevés is téves: egy személy eltávolítása (még ha az teljhatalmú vezető is) automatikusan elegendő volna ahhoz, hogy megakadályozzuk a háborút? Nem kisebbítve a különböző gaztettek elkövetőinek személyes felelősségét; tekintve a fegyveres konfliktusokmögött húzódó szisztematikus feszültségeket, azt kell mondjam, ez minimum, hogy kérdéses.

Mindez azonban nem akadályozza meg ezen örökzöld „érv” használóit, emlékszem, ahogy 2003-ban a megmondóemberek lelkesen bizonygatták, hogy „Szaddám Huszein eltávolítása” (azaz egy pusztító, és mint látjuk azóta, bizonytalan ideig elhúzódó háború indítása) az egyetlen megoldás állítólagos tömegpusztító fegyverprogramjának megakadályozására, olyan kivételes és szükségszerű lehetőség, mintha még 1938-ban szembeszállhattunk volna Hitlerrel. Naiv tizenkilenc évesként pedig, nem ismerve az események ökológiai hátterét, lelkesen egyetértettem ezzel és nagyon okosnak gondoltam magam.

Líbiára alkalmazva mindezt, Kadhafi véreskezű szociopata volt, nem kérdés, de azt gondolni, hogy rezsimjének (amely egyébként a helyi viszonyokhoz képest elfogadható életszínvonalat biztosított a lakosságnak) megdöntése mindenki javára fog válni, ma már jól látszik, hogy a valóságtól messze elrugaszkodott feltételezés volt. „A légi hadjárat katonailag hatékony volt, ám politikailag ostoba” – mondta el minap a menekültválság kapcsán az olasz hadsereg korábbi (még a Líbia elleni NATO-hadművelet előtt leköszönt) vezérkari főnöke. Az állam, amely korábban célállomás voltmás, szegény afrikai országokból érkezők számára (2011 előtt 1,8 millió vendégmunkás dolgozott ott, mára „failed state” lett több, egymással rivalizáló kormánnyal. A nyugati beavatkozás nyomán létrejött helyzet valahogy (ismét) jobban emlékeztet a Mad Max-filmek világára, mint egy svájci mintájú demokráciára.

Ne felejtsük el azonban, hogy a közvélemény egy része 3 éve is lelkesen támogatta a hadműveletet, hallgatva a különböző mainstream véleményvezérek kardcsörtetésére, olykor hajánál fogva előrángatott, történelmi(nek tűnő) párhuzamokkal példálózva, a Nyugat megkérdőjelezhetetlen kultúrfölényére hivatkozva.

Mindezzel csak annyit szeretnék mondani, hogy annyira jó volna, ha mindenki kicsit elgondolkodna, mielőtt lelkesen megoszt a Facebookon egy-egy, zsigeri félelmekre, félinformációkra, vagy félreértelmezett történelmi párhuzamokra építő háborúpárti cikket, legalább kicsit a dolgok mögé nézne és úgy alkotna véleményt.

Merj nemet mondani a ”csoportgondol”-ra.
Sok múlhat rajta.

(A képek forrása: http://sd.keepcalm-o-matic.co.uk; http://media.npr.org/assets/img/2015/03/17/migrant-boat-malta_custom-2b54ef6e4ea1fb25678a72a148911cdadbcebd4a-s900-c85.jpg; http://motherboard.vice.com/blog/a-complex-systems-model-predicted-the-revolutions-sweeping-the-globe-righttp://velemenyvezer.blog.hu;)

(Kövess itt is: http://yellowandgreen.blog.hu)

Hozzászólások

szabolcs282 |

Az "arab tavasszal" kapcsolatban lenne egy megjegyzésem. A nyugati vezetők számára világos volt, hogy milyen hatással lesz a menekült problémára az észak-afrikai diktátorok bukásának. Hisz hivatalos szerződései (!) voltak az EU-nak ezekkel a diktatorokkal arról, hogy megakadajozzák a menekültek tengerre szálását. Mubarak amúgy is a nyugat legmegbízhatóbb arab szövetségese volt. Nem véletlen, hogy a nyugati vezetők először meg sem szólaltak, majd a beavatkozást halogatták. (Emlékezzünk, milyen kínos volt már Obama hallgatása Egyiptom esetében.) Miért avatkoztak be mégis? Mert a nyugati közvélemény nyomása elviselhetetlenné vált. És ez a facebook és co. "érdeme". Minden nap jöttek az új, és újabb youtube videók a diktátorok kegyetlenkedéseiről. Ezeknek az oldalaknak az afrikai orszagok lakossága számára is volt jelentősége. Valóban a túlnyomó többség csak olcsóbb kenyeret akart. De ez már csak úgy van, hogy az éhes tömegeket nehéz mozgósítani. És ez sikerült a Kairó főterén a demokráciáért tüntető, facebookozó, néhány ezres csoportnak. Élelmiszer, és energia áraknak biztosan nagy szetepük van a társadalmi folyamatokban, de az is a dolgok túlzott leegyszerüsítése lenne, ha csak ebben gondolkodnánk. Különben miért voltak Líbiában előbb zavargások, mint Egyiptomban, holott Líbia a térség legtehetősebb állama volt (ahogy erre a cikk is utal)?

szabolcs282 |

Ahhoz, hogy azt higyjük az amerikaiak demokráciát tudnak teremteni Irakban nem kellett naiv 19 évesnek lenni, elég volt, ha az embet európai demokrata. Egy ilyen ugyanis nem akarta elhinni, hogy, ha egy nép a szabab választás lehetőségét kapja, a vallasi diktatúrát fogja választani. Nekünk Európában '45ből, '89ből más tapasztalatunk van. De tudomásul kell venni: az arab népek nem igénylik a demokráciát. Ezt mutatja Líbia, Egyiptom, és Szíria példája is. (Talán Tunézia kivétel)

Ez talán a legnehezebb kérdés egy demokratának: mit kell tenni, ha demokratikus választásokon a demokracia ellenségei szerzik meg a hatalmat, vagy ez fenyeget?

twentydigitcombination |

Szabolcs,köszi a hozzászólásokat. Teljesen egyetértek, hogy az is túlzott leegyszerűsítés lenne, ha csak az élelmiszer- és energiaárakkal magyaráznánk az eseményeket. Én azonban úgy látom, a popmédia általánosságban sokkal inkább el van foglalva a konfliktusok felületes magyarázataival; 'merazalkaida, 'meraterrorizmus, 'meraputyin, 'merazelnyomás, 'merazassad, stb.

A nyugati közvélemény nyomása fontos dolog, de azért a nyugati közvélemény is (akár a keleti) nagyon könnyen terelhető, befolyásolható, akár uszítható (véleményem szerint pl. az etalonként kezelt Economist ma is ezt teszi igen nagy hatékonysággal...), ami így öngerjesztő folyamatként persze hogy nyomást gerjeszt a vezetők irányába.

A demokrata-kérdésben leírtakkal több problémám van. Egyrészt, ezek az országok, nézhetjük akár Líbiát, Irakot vonalzóval meghúzott határokkal, nem történelmi szerves egységként jöttek létre, a természeti kincsekért folytatott nagyhatalmi versengés folyamatos terepei voltak régen is, ma is, és ebből adódóan a katonai-hadiipari komplexumnak sokszor egyáltalán nem érdeke az, hogy ott valóban béke, nyugalom, prosperitás legyen. Másrészt igen, biztos más kulturális keretekben is gondolkodnak, amelyekbe nem adaptálható egykönnyen a nyugati típusú demokrácia, ezt nem is szabadna külső elvárásként támasztani. Ha valóban belső elvárásként jelenik meg az erre való igény, mint amilyen példákat te is írtál, az más. De tartok attól, eleve nem gondolta senki komolyan a demokráciateremtést, ennek inkább a nyugati közvélemény felé lehetett PR értéke.
Választások és a demokrácia ellenségei: értem milyen helyzetekre gondolsz, mondjuk a demokrácia intézményeinek módszeres leépítésére, kiüresítésére egy-egy adott országban, ilyenek történnek sok helyen, és ez nagyon nem jó, de a "demokrácia ellenségei", mint kifejezés azért nekem egy nagyon flexibilisen és szelektíven (azaz manipulatívan) használható címkének is tűnik. Másrészt, ez most inkább csak felvetés a részemről, amellett, hogy demokráciában élni valóban a létező világok legjobbika szólásszabadság és más alapvető jogok tekintetében, de ha egy demokratikus társadalom működésének alapvető célfüggvényévé a minél nagyobb termelés-fogyasztás válik, nem válik-e vajon az egész szép lassan önpusztítóvá?

twentydigitcombination |

Még egy gondolat értelmezési segédletül, ha már a cikkben is világnézeti fejlődésem állomásaival traktáltam a Kedves Olvasót: magam is megdöbbenek visszatekintve, hogy milyen hosszú időn át elutasítottam bárminemű nyugat-kritikát. Ez amiatt volt, mert nagyon belémivódott, hogy ez a vállalalhatatlan fröcsögő-összeesküvéselmélethívő-rasszista-antiszemita-gyűlölködő szélsőjobbosok témája; ők voltak hazánkban mindig a leghangosabbak ebben, míg - történelmi okokból- a globalizáció-kritikus hangok alig-alig jelentek meg.

felician |

Tök jó, hogy ezzel a személyes fejlődéstörténeteddel traktálod az olvasót! Sokkal elgondolkodtatóbb, mint bármilyen kinyilatkoztatott tényállítás.

twentydigitcombination |

:-) kösz Felician. amúgyis minden kinyilatkoztatás eleve gyanús. :-)

Hozzászólok

A szöveg formázásához markdownt használhatsz.
  • {{kw}}