Regisztáció

Kólaköztársaság (Takács-Sánta András novellája)

Takács-Sánta András |

Zihálva kaptattam fölfelé a hegyen. A sötét, őszi éjszakában csak a sovány hold világított. Az elemlámpámat nem mertem bekapcsolni. Botorkáltam a szűk, bozótos ösvényen. Már rég nem éltek veszélyes vadállatok ezen a vidéken, az éjszakai erdő hangjai mégis félelemmel töltöttek el. Csak az tartotta bennem a lelket, hogy közel jártam már a helyhez. A helyhez, amelyet alighanem egyedül én ismerek. G-vel fedeztük föl vagy tíz évvel ezelőtt, és senkinek sem szóltunk róla. G pedig már halott.

Hamarosan észre is vettem a piszkosfehér mészkősziklákat, amint bal kéz felől halványan világítottak az éjszakában. Itt van, ide jöttem! Bevilágítottam a barlangba, és beléptem a tágas üregbe. Hamar magamra húztam a régi barlangász-felszerelésemet, sisakkal, fejlámpával. Nem sok időbe telt megtalálnom a kisebb üreg bejáratát, az egyik sarokban bújt meg.

Akkor eszembe jutott az a régi nyári délután, és remegni kezdett a térdem. Hatalmas őrültséget műveltünk aznap G-vel. Több száz méter laposkúszásban egy szűk, egyre mélyebbre vezető üregben. Nem csoda, hogy egyikünk sem vágyott vissza soha erre a helyre. Amikor a kisfiam megszületett, még magával a barlangászással is teljesen fölhagytam. Most mégis főleg miatta tértem ide vissza.

Fogaimat összeszorítva bújtam be az üregbe. A kannákat magam előtt taszigáltam, szerencsére befértek. Az első néhány méter volt a legszűkebb, erre emlékeztem. Az üreg még az erdőnél is jóval félelmetesebbnek bizonyult. De már jó előre elhatároztam, hogy bármi is történjék, nem fordulok vissza. Araszolva tudtam csak haladni, beletelt egy órába is, mire végigértem. Akkor végre valahára megpillantottam a tágas termet. Itt már csak keveset kellett ereszkedni. Szinte szaladtam.

Egyszer csak lámpám fényében megcsillant a kis földalatti tó vize. Ez az! Partjára ugrottam, négykézlábra álltam, és mohón lefetyelni kezdtem, mint egy kismacska. Aztán kicsit megmerítettem az egyik kannát, és abból döntöttem le a torkomon a hideg vizet. Víz! Víz! Leírhatatlan boldogság tört rám. Három éve nem ittam már vizet, ahogy szinte senki más sem. Rettenetesen hiányzott, ám mégis csak nagy nehezen tudtam rávenni magam erre a kalandra. Féltem a barlangtól is, de sokkal inkább a munkatábortól. Minduntalan G sorsa jutott az eszembe.

Ám a víz öröme most minden félelmemet elnyomta. Telemerítettem a két nagy kannát, és visszamásztam az üregbe. A kifelé út még nehezebbnek és lassabbnak bizonyult, hiszen fölfelé kellett kúsznom, ráadásul immár két súlyos kannát tolva magam előtt. Erősen verejtékezve értem el a kijáratot. Órámra pillantva észrevettem, hogy bizony sietnem kell, mert hamarosan elmúlik a jótékony sötétség. Újra elfogott a félelem. Ha a Cég rendőrei elkapnak, éveket töltök majd a földalatti munkatáborban, távol a családomtól, cukros leveket palackozva reggeltől estig. Ám ha elérek az autómig, nyert ügyem van. Az ülés mögött aligha fogják észrevenni a kannákat, még ha ellenőriznek is.

Álcázásképp zsákokba burkoltam a kannákat, és elindultam lefelé. Nagyon kellett ügyelnem, nehogy a nagy súly valamilyen szakadékba rántson. Minden hangra összerezzentem. De végül szerencsére rendben odaértem a kocsihoz. Az erdő szélén, a fák között rejtettem el. Sebtében fölfeszítettem a hátsó ülést, mögéraktam a kannákat, és visszatoltam. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. Túlvészeltem a kalandot!

Ebben a pillanatban minden oldalról erős reflektorfény verődött rám. Föl sem fogtam, mi történik, csak akkor, amikor magához tért a szemem, és fölismertem egy egyenruhást. Aztán még egyet, majd egy újabbat, és végül egy negyediket is. Remegni kezdtem, és a sírás kerülgetett.

"Kólás jó reggelt, Uram!" – szólalt meg az egyik rendőr – "Észrevettük a kocsiját, és mivel láttuk róla, hogy nem idevalósi, gyanút fogtunk. Mi járatban errefelé ilyen korán? Mit szállít innen?"

"Jó…jó reggelt. Semmit. Semmit sem szállítok."

"Ne hazudj! Láttuk, cipeltél valamit."

"Né…nézzék meg nyugodtan. Nincs nálam semmi…semmi."

"Őrmester! Tizedes! Kutassák át a kocsit!"

"A hátsó ülés mögött nézzétek!" – szólalt meg a negyedik. – "Mintha odatette volna."

Sajnos hamar meg is találták a kannáimat.

"Látod, hazudtál nekünk, te disznó! Őrmester, mi van bennük?"

Az őrmester lecsavarta a kupakot, a kannába dugta az ujját, majd lenyalta.

"Hm, ez víznek tűnik."

Majd ivott egy kortyot.

"Igen. Víz. Tiszta víz."

"Azt a hétszázát! Honnan szedted?"

"Soha nem árulom el!"

"Ó, hát a vallatóban majd úgyis elárulod" – kacagott gúnyosan.

Teljesen kétségbeestem.

"Engedjenek el, könyörgöm! Csak a kisfiamnak viszem, soha nem ivott még vizet."

"Hát, most sem fog, az biztos" – közölte pökhendin a főrendőr. És nyomatékul hatalmasat suhintott az államra a vékony kóláspalackkal, amely az egykori gumibotot helyettesítette. Elvesztettem az eszméletemet.

Amikor magamhoz tértem, a kocsim mellett feküdtem, kezem és lábam összebilincselve. Már erősen pirkadt. A rendőröket azonban nem láttam sehol. Nem értettem a helyzetet. Vajon megkönyörültek rajtam, és továbbálltak? Aligha, mert ez esetben miért vertek volna bilincsbe? De akkor hova tűntek?

Sajgott a fejem, hányinger kínzott, de nagy nehezen sikerült kikúsznom az útig. Ekkor észrevettem a kocsijukat a padkán, a lámpa alatt. Mind a négyen benne ültek, tisztán láttam őket. Mohón vedelték a vizet.

Hozzászólások

István |

Hm, kicsit fura. Lehet, rég olvastam már novellát, de nem tudom elhelyezni. A sztori megvan, de olyan sok a nyitott kérdés, hogy túl abszurddá teszi az egészet.

Takács-Sánta András |

Persze hogy vannak nyitott kérdések, egy novella nem lehet szájbarágós. Az abszurditás pedig kimondottan cél volt. :) Minden disztópia abszurd valamennyire.

Sárvári Attila |

Jóóóó! Talán a "büdösbarlang" ihlette? Merthogy nekem úgy tűnik, annak az abszurd reciproka!

Atesz |

Szerintem pont attól jó, hogy sok a nyitott kérdés. Nekem tetszett. Sok-sok ilyet még. Egyébként pedig a "szakma" és a "mese" ötvözését szorgalmazni kell, legalábbis én mindenképpen azt teszem. Talán így könnyeben elmosódnak az éles határok a különböző diszciplínák között.

brne |

Nagyon tetszik!

Hozzászólok

A szöveg formázásához markdownt használhatsz.
  • {{kw}}