Regisztáció

ÉRVELJÜNK v1.0

Pauló Gergő |

VIRTUÁLIS VITAKULTÚRA

Az internetes fórumok, cikkek alatti "társalgási" felületek és például jelenleg tipikusan a facebook-os posztok alatti "tér" lehetőséget biztosítanak arra, hogy mindenki kifejezhesse véleményét szinte bármilyen témában. Olyan emberek is kapcsolatba kerülnek egymással ilyen módon (válaszolgatva egymás hozzászólásaira, és nem ritkán heves vitákat folytatva), akik az életben amúgy sohasem találkoznának. Hogy az ilyen, a virtuális térben lefolytatott vitáknak mennyi hozadéka van, az kérdés, de hogy a lehetőségek adottak az érvek ütköztetésére, az egyértelmű.

Én is hajlamos vagyok élni ezekkel a lehetőségekkel, és belemenni akár heves érv-ütköztetésekbe ezeken a felületeken. Az ezzel kapcsolatban, évek alatt összegyűlt tapasztalataim szerint viszont sajnos ezek a viták legtöbbször abban merülnek ki, hogy alapvető érvelési hibákra kell rávilágítani. Nagyon ritkán fordul elő, hogy ezeken túljutunk, és ténylegesen különböző, viszont jól megalapozott álláspontok feszülnek egymásnak, tehát érdemi beszélgetés alakul ki.

Filozófusok

Ennek oka véleményem szerint az, hogy egész egyszerűen nem tanultunk meg érvelni, vagy ami ennek az alapja: tudatosan gondolkodni sem. Az emberek többségének fogalma sincs, hogy milyen alapvető követelményei, szabályai vannak egy tárgyilagosságra törekvő vitának, ezért jobb híján leírják azt, amit igaznak éreznek, majd szembesülve a jogos kritikával a szabályok be nem tartására vonatkozóan, személyeskedni kezdenek. Ezeket az általam tipikusnak vélt érvelési hibákat próbálom most összegyűjteni, és példákkal világossá tenni, hogy mire is gondolok, és hogyan lehet őket elkerülni. A lista nyilván nem lesz teljes, szabadon bővíthető, továbbgondolható. Csak azokat írom le, amikkel a legtöbbször szembesülök.

NEM HITELES FORRÁS

Az első tipikus hiba, amikor valaki hivatkozik egy cikkre, blogbejegyzésre, vagy akármilyen, az internet világában felbukkanó írásra, és az abban foglaltakat igaznak tekinti a nélkül, hogy elgondolkozott volna rajta, hogy az adott információ hiteles forrásból származik-e, vagyis hogy a szerző vajon honnan szedte a leírtakat. Mivel minden eddiginél több lehetősége van bárkinek, hogy az internet segítségével közzétegyen bármit, amit eszébe jut, ez azzal jár, hogy rengeteg hiteltelen, fals információ, szándékos félrevezetés, szenzációhajhász álhír és lájkvadász ostobaság közül kell kiszemezgetnünk a tényleg értékes és megalapozott információt, amit hitelesnek fogadhatunk el.

Azonban jogosan merül fel a kérdés, hogy hogyan döntsük el, hogy egy forrás hiteles-e, vagy sem. Nyilván az sem várható el (és szerintem nem is kívánatos), hogy csak megfelelő impaktfaktorú tudományos publikációkról beszélgessünk, és csak az ilyeneket tartsuk érdemesnek arra, hogy egyáltalán vita tárgyát képezhessék. Nem ilyen szintű szigorról és alaposságról van itt szó. De arról igen, hogy tudni illik, hogy a HírCsárda egy, az internet népének kedélyállapotát javítandó, tudatosan és nagyon jópofán :) megírt álhíreket publikáló weboldal. Hogy a Nők Lapja Café ugyan lehet egy érdekes írásokat, interjúkat, híreket publikáló oldal, de egy evolúcióról szóló vitában nem mérvadóak az ott leírtak. Hogy a Kurucinfót sem biztos, hogy érdemes alapul venni, ha a tényszerű zsidó történelmet akarjuk megismerni. Hogy a Szabadonébredők sem egy tudományos folyóirat, és ha egy hír úgy kezdődik, hogy "brit tudósok bebizonyították...", az nagy valószínűséggel egy lájkvadász iromány, aminek nem sok köze van a valósághoz. Na de milyen eszközeink is vannak ezek helyes megítélésére?

  1. Első körben érdemes megpróbálni megítélni, hogy az adott újság, híportál, folyóirat milyen közönségnek szól, és mennyire "nívós". Arra gondolok, hogy egy régóta működő, a közvélemény által elismert és köztudottan milliós olvasótáborral rendelkező újság vagy hírportál valószínűleg nem engedheti meg magának, hogy valótlanságokat állítson, mert sokan figyelnek rá, és azzal könnyedén lejáratja saját magát, olvasók tömegeit ábrándítva ki és veszítve el. A The Guardian például ilyen szempontból lényegesen megbízhatóbbnak tűnik, mint a "Helyi téma" című lap.
  2. Ha egy cikkben a tényszerű közléseknél hivatkozások vannak, és azok létező, igényesnek látszó szakirodalomra mutatnak, az már biztató jel. Persze érdemes beleolvasni abba a hivatkozott forrásba is, hogy tényleg tartalmazza-e a hivatkozott információt.
  3. Ha egy számunkra meglepőnek tűnő tényt olvasunk valahol, akkor érdemes rákeresni például google barátunk segítségével, hogy más források mit írnak a dologról. Ha sok helyen, köztük előzőleg általunk már hitelesnek minősített források is ugyanazt mondják róla, akkor valószínűleg megbízhatunk az információ igazságtartalmában.
  4. Ha elolvasunk egy cikket/írást, érdemes rákeresni, hogy azt hivatkozzák-e más oldalak is. Ha több helyen, és akár sokak által követett, ismert oldalakon megjelenik a cikk, és pozitív kontextusban beszélnek róla, akkor az szintén jó pont a hitelességet illetően.

Nyilván a felsorolt kapaszkodók nem abszolút objektív szempontok annak eldöntésére, hogy egy forrás mennyire vehető komolyan, viszont némi rutinnal jól alkalmazhatóak a hamis források jó részének kiszűrésére.

Érvelj, ne kiabálj

A FORRÁS HIÁNYA

Az előzőekhez szorosan kapcsolódva szintén tipikus hiba, hogyha valaki tényszerű állításokat tesz, akár számszerűsítve beszél bizonyos dolgokról, viszont nem tudja megmondani, hogy az adott "tény" vagy adat honnan származik. Ha valaki például azt állítja, hogy az emberek X százalékára igaz valami, akkor illik mellé tenni egy felmérést, egy statisztikát, egy hiteles forrást, amiből mindez kiderül. A nélkül ez egy nem megalapozott információ, hiszen nem valószínű, hogy az illető a saját tapasztalatait alapul véve reprezentatív mintával rendelkezik az emberek emlegetett csoportjáról. Ha valaki azt állítja, hogy "Az indiai emberek buták, mert a többségük még írni sem tud.", az eddig egy saját, nagyon szubjektív elképzelés a valóságról, ami erősen vitatható. Ha az illető mellé rak egy hiteles forrást, amelyből kiderül, hogy statisztikailag az indiai lakosság több, mint 50%-a írástudatlan, akkor a mondat második fele önmagában már tekinthető igaznak. Ekkor már "csak" azt kellene indokolnia, hogy a mondat első fele következik a másodikból, vagyis hogy egy ember ostobának tekinthető, ha nem tud írni, olvasni. Ez utóbbi nem valószínű, hogy sikerülni fog, de az állítás tényszerű részét legalább illik alátámasztani.

TEKINTÉLYRE VALÓ HIVAKOZÁS

Rengetegszer hangzik el egy-egy állítás alátámasztására, hogy "ez biztosan igaz, mert XY mondta". Azt kellene megérteni ezzel kapcsolatban, hogy a gondolkodás, legalábbis a tudományos gondolkodás nem úgy működik, hogy egy állítás attól válik igazzá, mert az egy általunk elismert szaktekintély szájából hangzott el. Ez pont fordítva van. Egy állítás akkor tekinthető igaznak, ha megfelelően alá van támasztva, igazolva van, be van bizonyítva. Ha valaki sok ilyen állítást tesz, vagy ő maga bizonyít, akkor őt adott esetben nevezhetjük szaktekintélynek. De maga ez a személy, az érvelés szempontjából tulajdonképpen elhanyagolható. Ugyanúgy igaz lehet egy állítás, ha a szomszéd Marika néni mondta, és ugyanúgy lehet téves, ha Albert Einstein állította. A lényeg az, hogy kellően alá van-e támasztva. Az állítást tevő ember személye nem bizonyító erejű. Aki ezt annak tekinti, az tekintélyre hivatkozik, ami egy alapvető érvelési hiba. Persze ezzel nem azt állítom, hogy nincs igazság abban, hogy például nagyobb eséllyel igazolható egy atomfizikus állítása, ha az atomenergiáról van szó, mint Pista-bácsié a buszról, csak azt, hogy ezzel önmagában nem lehet érvelni.

Kételkedés

A tekintélyre való hivatkozás egy speciális esete, amikor valaki azzal támasztja alá a saját igazát, hogy ő a vitapartnerénél idősebb, több tapasztalata van, és így biztosan az az igaz, amit ő mond. Ez is egy érvelési baki, az életkornak önmagában nincs semmilyen bizonyító ereje. Természetesen láthatja jobban a dolgokat egy adott témában az az ember, aki többet tapasztalt a vitapartnerénél, de akkor a nézőpontját tessék a tapasztalatait alapul véve valós érvekkel alátámasztani. Az életkor önmagában nem érv!

HAMIS ÁLTALÁNOSíTÁS

Szintén tipikus hiba, amikor néhány ismert példa alapján általánosítunk, vagyis (bár többségében nem tudatosan, de) feltesszük, hogy ha egy állítás igaz egy halmaz néhány elemére, akkor az összesre is igaz, a nélkül, hogy átgondolnánk, hogy a mintánk alapján vajon jogos-e így következtetni, vagyis a mintánk reprezentatív-e. És ami a legrosszabb ebben a történetben, az az, hogy nagyon könnyű tudatosan jól irányzott hamis általánosításokkal emberek tömegeti félrevezetni bizonyos politikai, gazdasági, stb. célok érdekében. Hogy egy aktuális példával éljek: a jelenlegi migránstémában a magyar emberek egy jelentős része ma hajlamos azt gondolni (bizonyos politikai körök tevékenysége által megerősítve, vagy egyenesen gerjesztve), hogy bármelyik ember, aki külföldről származik, és netán még a bőrszíne sem ugyanolyan, mint a miénk, potenciális terrorista. Na most erre milyen mintájuk van az embereknek? Európában legfeljebb 10-es nagyságrendű külföldről származó ember vett részt terrorcselekmény elkövetésében. Ezekről tudunk, ha ilyesmi történik, hetekig tele van vele a média. Ehhez képest azt is tudjuk, hogy az eddig Európába érkezett migránsok száma immár milliós nagyságrendű. Szóval ha nagyságrendileg 100.000 emberből 1 csinál valamit, ami ilyen szintű veszélyt jelent ránk nézve, viszont 99.999 nem, akkor helyes-e mind a 100.000-től félni, terroristagyanúsnak bélyegezve meg őket? Ez körülbelül olyan, mintha látva a hazai statisztikákat a nők megerőszakolására vonatkozóan, abból arra következtetnénk, hogy minden magyar férfi potenciális erőszakoló. Valószínűleg elég magányos élet várna arra a nőre, aki így gondolkozik...

Általánosítva az a hiba az ilyen típusú következtetésekben, hogy az ember nem mérlegeli, hogy hányból hány esetre érvényes az adott tulajdonság, és hány esetre nem. Mindig ezt a kettőt kell összehasonlítani, hogy helyesen ítéljük meg, mennyire általános tulajdonságról, adott esetben mennyire súlyos problémáról van szó. Ha így mérlegelünk, folyhat bármilyen manipulatív kampány bármely médiából, nem fog minket nagyon félrevezetni.

NEM A TÖKÉLETESSÉG...

Az érvelési hibákra való fenti rávilágítással nem azt akarom mondani, hogy én sohasem követem el egyiket sem bizonyos szinten. Velem is előfordul, de igyekszem önreflexiót gyakorolni, rendszeresen megvizsgálom az érvelésemet, és ha ilyen hibákat találok benne, akkor próbálom átértékelni az álláspontomat, kiküszöbölni azokat belőle. Szó sincs tehát itt tökéletességről, csupán az alapvető hibák elkerülésére irányuló törekvésről.

Vitakultúra

TOVÁBB IS MEHETÜNK...

Állítólag (sajnos a forrást most nem találom, ahol ezt olvastam :)) az emberek többsége, ha tájékozódásról van szó, hajlamos olyan forrásokat preferálni, amelyek megerősítik aktuális meggyőződésében, azok helyett, amelyek esetleg megingatnák abban. Ennek minden bizonnyal pszichológiai okai vannak, ezt magammal kapcsolatban is meg tudom erősíteni. Mivel kételkedni (lássuk be) nem egy kellemes érzés, ezért a többség igyekszik (nem feltétlenül tudatosan) elkerülni az olyan információkat, amelyek erre késztetik. Viszont, mivel a kétkedés, bár kellemetlen, nagyon is hasznos dolog az ember gondolati és szemléleti fejlődésében, ez a tudattalan hajlamunk ilyen szempontból hátráltató tényező. Nem gondolom, hogy alapvető hiba lenne, ha valaki nem folyton olyan cikkeket, könyveket olvas, vagy videókat néz, amelyek ellentétesek az aktuális meggyőződésével, viszont érdemes lehet tudatosan törekedni rá, hogy legalább időnként olvassunk olyan írásokat, oldalakat, fórumokat, ahol nagy eséllyel a mi véleményükkel, hozzáállásunkkal ellentétes álláspontok fogalmazódnak meg. Ez utóbbiakat megpróbálva megcáfolni, esetleg belátni, sokat alakulhat, szofisztikálódhat gondolkodásunk, nyitottabbá, szélesebb látókörűvé, árnyaltabb gondolkodóvá válhatunk, és ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy feltétlenül fel kell adnunk korábbi meggyőződéseinket.

HA VALAKI...

Nem gondolom, hogy ezzel a cikkel most hirtelen jelentősen emelem majd az internetes (vagy az azon kívüli) vitakultúra átlagos színvonalát. Viszont ha valaki elolvassa és megérti a fent leírtakat, és esetleg kevesebbszer fogja elkövetni ezeket az alapvető hibákat érvelés közben, vagy netán másokat figyelmeztet rájuk, összességében lehet egy jó, akár továbbgyűrűzően jó hatása :). Ebben reménykedem...

*Képek forrásai: I. - a.te.ervelesi.hibad.hu II. - demotivalo.net III. - trollfesz.cc IV. - tani-tani.info

Hozzászólások

Biloba |

A Google-ben való keresést érdemes a képek keresésére is kiterjeszteni, mielőtt nagyon felháborodunk, vagy elítéljük azt, akiről az adott fotó épp valami nagyon felháborító, vagy elítélendő dolgot állít, vagy sugall. Könnyen kiderülhet, hogy azt a bizonyos dolgot nem ő(k), nem ott, nem akkor, nem azokkal, nem úgy és nem azért követték el. Ami pedig igazán szép lenne, ha az emberek a véleményszabadságot nem mindig úgy értelmeznék, hogy bárhol, bármit, bármilyen stílusban "elmondhatnak", hanem néha úgy, hogy akár el is mondhatnám/le is írhatnám, de szabadságomban áll akár csöndben is maradni. :)

Hozzászólok

A szöveg formázásához markdownt használhatsz.
  • {{kw}}