Regisztáció

Nekem nem jár?

sopte |

"Anyag- és energiafogyasztásunk mérséklése tehát nélkülözhetetlen feltétele a Föld-méretű társadalmi igazságtalanság „gyógyításának” és a Föld-méretű környezetrombolás megfékezésének. Ez pedig életmódváltoztatást is jelent. Méghozzá valamiféle mértékletességre és egyszerűségre törekvést. Az egyszerűség természetesen nem jelent tartalmatlanságot. Olyan életet kellene élnünk, amely külsőségeiben (,,kifelé”) egyszerű, tartalmában (,,befelé”) gazdag. Nem unalmat és egyhangúságot jelent ez az egyszerűség, hanem valami másfajta, belső gazdagságra, változatosságra törekvést, amit nem is könnyű — lám! — megfogalmazni. Talán közelebb jutok hozzá egy példával. Az utazás, a turizmus az egyik legnagyobb érték a „nyugati” ember szemében."

Nagyon jó ez az írás - a Liget Műhely oldalán, Erkölcs és ökológia -, amiből a fenti idézet származik. Érdemes a példa kifejtését is elolvasni. Meg az egészet. Hosszú, sokrétű, de kell. Jó időről időre ilyeneket elővenni akkor is, ha az ember azt tartja magáról, hogy ő már bizony öko. Mert hát az sem egyszerű - az ökoság. Mert könnyű megcsúszni - fejben minimum - a (társadalmilag is elvárt) megszokottba. És ilyenkor egy-egy ilyen cikk újra útba igazít.

Például épp tegnap volt egy olyan élményem egy rádióbeszélgetést hallgatva valami nagy-nagy utazásról - és ez rohant most meg a fenti cikk kapcsán -, hogy mennyire nem fer, hogy én még nem voltam itt meg ott. Hogy nekem is járna, hogy lássam a piramisokat, meg hogy járjak a Grand Canyonnál, hogy megmártsam a lábam az ócánban... (Mert az utazás téma valahogy folyton előkerül. Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy töredékét sem utaztam a világban a saját korosztályom hasonló társadalmi helyzetű tagjaihoz képest. Pedig tulajdonképpen megtehetném. És néha, mikor elborít a hétköznapi szürkeség, rámtör az érzés, hogy egy utazás biztos segítene, és járna is.)

Aztán mikor néhány percig ezen agonizáltam – pedig a gyerekem közben épp építetni akart velem valami mégoly fontosat -, a következő gondolataim támadtak:

"hogy mi? tényleg "járna"? tényleg járnia kell ennek?

hány embernek nem jut - pedig járna - a világon tisztességes étel? meleg, biztonságos lakóhely? még hogy az jár, hogy utazzak több tízezer kilométert? értem, hogy biztos szép, meg felemelő, meg hátborzongató, de megérné? a pénzt, a rengeteg energiát, ráfordítást? kik fizetnének be még engem erre az utazásra a munkájukkal, a földjük kizsákmányolásával, a vizeik felhasználásával stb...

és mire is vágyom? egy kiposztolható fotóra a festői háttérrel, amire majd más, akinek szintén járna, de nem jut, irigykedhet? kiszakadni a hétköznapokból - jó messzire menekülni, és aztán még nyomorultabbul érezni magam, mikor haza kell jönni az idillből? megtapasztalni más kultúrákat - mikor azt se ismerem, aki a szomszédom?

VAGY ahhoz hasonló kozmikus érzésre, ami akkor is elkap, ha mondjuk Bódvarákón látszik a tejút egy tábortüzes éjjelen? vagy a teremtés csodájára való rácsodálkozásra, amikor visszagondolok arra az útra, mikor a gyerekem bennem növekedett? vagy a felfoghatatlanság-érzésre, amit már a Duna vagy a Balaton víztömege is kivált belőlem? vagy arra a világmegfejtős érzésre, ami egy baráti borozós, diófa alatti nyári beszélgetős éjszakán érkezik?

tényleg kell MÉG? és főképp tényleg jár?

mit kezdenék még tucatnyi élménnyel a világ száz csodájáról, mikor most is épp elég van, abból, amit eddig láttam? – meg most se emlékszem már a helyek felére se, csak benyomásokra, érzésekre. amik egészen hasonlóak azokhoz, amiket akkor éreztem, mikor nagyon gyakran vettem a nyakamba Budapestet, hogy úgy járjak benne, mintha turista lennék egy idegen városban.

szóval nekem általában ELÉG, ami tényleg „jut”, akkor talán ebből is.

nem állítom, hogy nem lehetne még rétegezni meg színezni a képet. de tulajdonképpen ez nekem ELÉG, amit a saját szememmel láttam, a többit meg már mind hozzá lehet tenni, az információk a zsebemből meg az íróasztalomról elérhetőek. és végképp elég, ha belegondolok - mert ezen dolgozom évek óta, hogy mindenfélébe belegondolok, mert hiszen (nekem) ez fontos, mert felfedődött előttem a jogossága és megkerülhetetlensége a globális gondolkodásnak -, hogy milyen elsőre láthatatlan hatása van annak, ha kedvtelésből ide-oda röpködöm a világban azzal a felkiáltással, hogy megtehetem, és ez nekem is jár.

szóval elég, ami van - ebben is. és ha fel is merül az érzés néha, mikor nem figyelek, mert épp sok a napi minden, akkor is azt hiszem, hogy ezt "nekem is jár"-t csak eltanultam valami mostanában szokásos rendből."

A fenti példát csak azért fejtettem ki, mert a bevezetőben idézett szövegrész is épp a turizmust hozza példának, és a cikket olvasva nagy erőkkel tört rám a felismerés, hogy mi is ez a "nekem is jár" érzés. De tetszőlegesen behelyettesíthető a példa banánturmixszal, csokival, sokadik sütipecséttel, csodaszép zöld csizmával vagy mással igény szerint. Mert bár banán nélkül is van turmix, csoki nélkül is van boldogság, még több sütipecséttel se fogok több kekszet sütni, csizmám meg van másik kettő is, mégis, néha elhiszem, hogy nekem ezek is járnak, és mivel megtehetem, meg is szerezhetem őket, és nem kell gondolkodnom, hiszen azért vannak, hogy az enyémek legyenek. De persze aztán több-kevesebb sikerrel – de többnyire inkább, és időben - észbe kapok, mielőtt beváltom az ehhez hasonló vágyaimat termékre.

Nemet mondani nem könnyű, de utána jó érzés. És az ilyen írások olvasása például segít az "elég-mondási" képességet fejleszteni.

*Bódvarákó egy hegyekkel körülvett zsákfalu az Aggteleki-karszt és a Szalonnai-hegység között, az Esztramos-hegy lábánál, a Bódva folyó völgyében. Marhalegelőjén tartják évtizedek óta az ELTE TTK geo-bio gólyatáborát. És nem teliholdas éjszakákon annyi a csillag az égen, amennyit én még soha, sehol máshol nem láttam.

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás

Hozzászólok

A szöveg formázásához markdownt használhatsz.
  • {{kw}}